intelligentlife összes bejegyzése

Hogyan kell az autót bebikázni

Hogyan kell az autót bebikázni?

Az úgynevezett „bebikázás” jó megoldást nyújthat azon bajbajutott autósok számára, akiknél az akkumulátor nem ad feszültséget és így nem képesek beindítani a motort. Sajnos azonban ez nem egy veszélytelen folyamat, ezért röviden összegyűjtöttük hogyan is kell az autót bebikázni a legbiztosabb módon.

Eszközök autó bikázáshoz

Egy autó bebikázáshoz mindenképp szükséges néhány olyan dolog és tényező, amivel nekiláthatunk, ezek röviden az alábbiak:
indítókábelek, mindkét kábel végén az akkumulátor saruk megfogására alkalmas csipesszel (köznyelven bikakábel).
egy másik gépjármű
némi elektromos ismeret
Amennyiben rendelkezünk megfelelő indítókábellel (bikakábellel) és van egy segítőkész autós, akkor néhány perc alatt ismét életet lehelhetsz az autódba.
Dízeles autóval azonban csak óvatosan próbálkozzunk vagy csak igen komoly kábellel. A benzines autókhoz készült kábelek nem megfelelőek: rosszabb esetben eléghetnek, jobb esetben nem történik semmi sem.

Bikázás folyamata

A sikeres bikázáshoz mindenképp szükséges, hogy az alábbi néhány lépést betartsuk, amennyiben így teszünk akkor jó eséllyel sikerül újraindítani az energia szűkébe került járművet.
Állítsuk közel egymáshoz a két járművet!
A bikakábelek ugyan tönűbbnyire hosszúak, de célszerű úgy leparkolni a lemerült akkumulátorral rendelkező autó mellett, hogy a két akkumulátor minél közelebb essen egymáshoz, így nem okozhat gondot a bikakábellel történő összekötés.
Kapcsoljuk le a gyújtást mindkét autón!
Kapcsoljunk le minden elektromos berendezést mindkét autón! Ugyanis minél több elektromos berendezés van bekapcsolva, annál nehezebben megy az autó bebikázása is.
Kössük össze az akkumulátorok pozitív pólusait!
A bikakábel csíptetőjével elsőként a lemerült, majd utána a másik autó akkumulátorának pozitív sarujára csíptessük rá a bikakábelt.
Ez után először a működőképes akkumulátor negatív sarkára kösd rá a másik kábel egyik végét. Ezt követően a kábel másik végét csíptessük a lemerült autó motorblokkjának egy fémes részéhez.
Elképzelhető, hogy ekkor némi elektromos szikra jelentkezik, de ez normálisnak tekitnhető, ha szakszerűen csináltunk mindent.
Gyakori probléma, hogy az autó fémes karosszériájához érhetünk a kábellel, ilyenkor megégethetjük vele a fényezést. Emellett fontos még, hogy a kábeleket rendezzük úgy, hogy ne akadhasson be a motor mozgó alkatrészeibe.
Indítsd be a bikázó járművet!
A jó akkumulátorral rendelkező autót indítsuk el, majd várjunk egy percet. Ilyenkor a lemerült akkumulátorral rendelkező autó akkumulátora optimális esetben elkezd töltődni.
Indítsuk el a lemerült autót!
Rövid várakozás után indítsuk el a lemerült autót is, amennyiben mindent jól csináltunk, akkor az autó elindul. Ha nem járunk sikerrel, akkor ismét érdemes várnunk egy percet mielőtt újrapróbálkoznánk.
Távolítsuk el a negatív bikakábelt!
Először a bikázó autó akkumulátorának negatív sarujáról, majd a bebikázott autó negatív pólusáról csíptessük le a bikakábelt.
Távolítsuk el a pozitív bikakábelt!
A negatív kábel eltávolítása után a bikázó autó akkumulátorának pozitív sarujáról, majd a bebikázott autó pozitív pólusáról is távolítsuk le a bikakábelt.
Hagyd járni a bebikázott autót!
Amennyiben mindezzel végeztünk, az akkumulátor újbóli feltöltődéséhez, legalább negyed óráig hagyjuk járni az autót. Ez alatt az idő alatt kellőképpen feltöltődhet annyira, hogy akár másnap is elindul. Természetesen amennyiben z akkumulátor elöregedett, vagy meghibásodott, akkor az autó csak addig fog működni, amíg le nem állítjuk, ezt követően vagy új akkumulátor, vagy újabb bikázás segíthet csak.

Tanácsok autó bikázáshoz

Ha nagyon nehezen sikerül bebikázni az autót, akkor 5-10 percig ne vegyük le a bikakábelt.
A töltés sebességét gyorsíthatjuk, ha a töltésre használt autóban eközben a fordulatszámot kis gázadással 3000-en tartjuk.
A bikázás sikeressége a jó kábelen kívül a megfelelő összekapcsolásban rejlik, érdemes a sarukat kicsit megcsiszolni, hogy minél kisebb legyen az ellenállás.
Végezetül amennyiben nem vagyunk biztosak magunkban, inkább forduljunk segítséghez. Ilyenkor egy hivatásos autómentő szakember segíthet a legkönnyebben, akik természetes vállalnak autó bikázást Budapesten, vagy ahol épp szükségünk lenne rá.

Összegezve:
A lemerült autók bebikázáshoz tehát bár nincs sok mindenre szükség, de mindenképp jó, ha rendelkezünk a kellő szakértelemmel, így elkerülhetjük az esetleges baleseteket és sérüléseket is.

Zuhanykabin webshop előnyei

zuhanykabin
zuhanykabin

A zuhanykabinunk kiválasztása a fürdőszoba tervezés legfontosabb lépése. Hiszen a zuhanykabin a legnagyobb bútorunk a fürdőben, ugyanakkor, ha nem elég nagyot választunk, kellemetlen lesz a minden napos használat az egész család számára.
Azt gondolnánk, hogy a zuhanykabint látni, tapintani kell ahhoz, hogy ki tudjuk választani. De ez nem igaz. Megmutatom, hogy miért kapunk sokkal több információt a webshopban, mintha fizikai boltba mennénk válogatni.
Nézzük tehát, miért jobb a zuhanykabint webshopban vásárolni.

Zuhanykabin webshop előnye – elképesztően részletes adatokat kapunk

A zuhanykabin olyan bútor, amit minden oldalról meg kell néznünk, sőt, jó, ha „belső képeket” és belső információt is kapunk, hogy lássuk hol és hogyan kapcsolódik a falhoz, hogyan záródik az ajtaja. Gyakorlatilag totális képet kapunk a teljes felépítéséről minden egyes zuhanykabinnak.
Nem csak a pontos méretek tudjuk meg, hanem a beszereléshez szükséges minden adatot, a legkisebb csavarig. A webshop korlátlan mérete elbírja, ha újabb és újabb termékekről kapunk tudást.

Zuhanykabin webshop előnye – átlagos vs. speciális termékek

Egy boltban, a fizikai hely korlátai miatt választani kell, hogy mennyi „átlagos” vagy „szokásos” méretű, formájú, funkciójú zuhanykabint forgalmaznak és mennyi esetlegesen speciális igényeket is kiszolgáló terméket tudnak tartani (pl. hidromasszázs zuhanykabin).
A webshopban nincs ilyen korlát, ráadásul a tematikus elrendezés segíti a kiválasztás.
Zuhanykabin webshop előnye – vevői vélemények, visszajelzések
Egy boltban az eladó mindig dicséri az árut, amit el akar adni.
A webshopban a többi vásárló ad visszajelzést, minősítést, ír véleményt a saját tapasztalatai alapján.
Fontos lehet elolvasni, hogy az aki előttünk vásárolt, elégedett volt-e a kiszolgálással, valóban olyan könnyű volt-e beszerelni a zuhanykabint, mint ahogy azt leírták, a szakember, aki beszerelte valóban megbízható-e.
Zuhanykabin webshop előnye – egyedi igényeket is tud fogadni
Könnyen elképzelhető, hogy szokatlan méretű, vagy teljesen egyedi formavilágú zuhanykabint álmodtunk meg. A webshopban ezt is könnyebb leegyeztetni, hiszen a megrendeléshez le kell írnunk az igényeinket, és kapunk a leegyeztetett rendelésünkről visszaigazolást is. Így elkerülhetjük vele a szóban elhangzott, ám végül mégsem „olyan a zuhanykabin” rizikóját.

Zuhanykabin webshop előnye – kényelmes, komplett kiszolgálás

Attól a pillanattól, hogy kényelmesen keresgélni kezdünk az zuhanykabin webshop kínálatában, és a keresésben senki sem sürget bennünket, egészen addig a pontig, hogy a futár cég házhoz viszi a kiválasztott zuhanykabint, a webshop végig kísér, és a folyamat elejétől a végéig kiszolgál minket.

Összegezve

a zuhanykabin webshop kínálata végtelen-korlátlan
az átlagos zuhanykabintól a speciálisig mindent megtalálhatunk
a keresgélésre korlátlan időnk van, és ha nem találunk valamit, kérhetünk email-es, chat-es vagy telefonos segítséget is
egyedi rendelésünket is tudja kezelni és teljesíteni a wenshop
a futárcég házhoz hozza, amit vásároltunk
mivel nincs szükség fizikai bolt fenntartására, a termékek ára jóval elérhetőbb is lehet

A webshopban tehát megkaphatjuk a kívánt információkat, segítséget, amit egy boltba besétálva nem kaphatnánk meg, már csak a körülmények szűkössége miatt sem.
Érdemes tehát a zuhanykabin-szaniter.hu zuhanykabin webshop kínálatát és szolgáltatásait kihasználni, mert kényelmes és szakszerűbb.

Omega-3: az immunrendszer szolgálatában.

Az immunrendszer a szervezet legfontosabb védelmi vonala. Ha ellenálló képességünk gyengül szabad utat kapnak a különböző kórokozók, betegek leszünk. Egészséges táplálkozással, testmozgással és a mentális egészségünkre való figyelemmel sokat tehetünk annak érdekében, hogy óvjuk magunkat. A tudatos étkezés alappillére, hogy megfelelő mennyiségű omega-3 esszenciális zsírsavat fogyasszunk. Ez a jótékony zsír nagyban hozzájárul az immunrendszer normális működéshez. Képes meggyorsítani a szervezet gyógyulási folyamatát, immunizáló hatású és a különféle autoimmun kórképek kezelésében is hatékony eredményeket mutat.

Fülbevaló választás fejforma szerint

fülbevaló választás
fülbevaló választás

Hogyan lehet kiválasztani a leginkább hozzánk passzoló fülbevalót? Hogyan találjuk meg azt a fülbevalót, amit szívesen hordunk még évek múlva is?
A fejforma jelentősen befolyásolja, hogy milyen típusú fülbevalót érdemes hordani. Ebben a cikkben a fejforma szerint adunk tanácsokat fülbevaló választáshoz.

Mi alapján választunk fülbevalót

– fejforma
– haj
– ruha fazonja és színe

A jó fülbevaló kiválasztásának titka.

A női öltözet szerves részét képezik a kiegészítők. A viselésükkel fel lehet dobni egy „kisfeketét”, ami alap darabja a ruhatárnak.
De elegánssá vagy épp bohókássá tud tenni egy ugyan ruhát. Ezért szeretik a nők, a praktikusságukon túl, a fülbevalókat, öveket, és táskákat is. Egy jó kiegészítő öltöztet.
A fülbevalók ezek közül az egyik legfontosabbak. Ha a fülbevalót rosszul választjuk, az egész megjelenését el tudja rontani a viselőjének. Mindezt úgy, hogy a viselő meg van győződve róla. hogy a leg divatosabb a leg jobb, Ő most nagyon trendi, ezért kifogásolhatatlan az öltözete.
Mégis hogyan lehet jól fülbevalót választani? Egyáltalán lehet rosszul? Mik a fülbevaló választás alap szempontjai, és mi ezzel szemben az, amit legtöbben másképp tudnak a nők, ezért rosszul választanak.

Fülbevaló választás: Hogyan válassz jól?Mik a szempontok fülbevaló választásnál?

Elsődleges a fej formája. Minden fejformához más típus javasolt. A fő irány: a fülbevaló alakja az archoz, színe a szemhez, vagy a ruhához kell, passzoljon.
Milyen fejformák vannak, és ehhez milyen fülbevaló nem javasolt!

Hogy válasszunk fülbevalót Ovális fejformához?

(Példa: Britney Spears)
Ennek a típusnak a homloka szélesebb, mint az álla. Arc vonala ívelt. Ezért bármilyen forma jól áll neki, ha nem ér az álla alá.
A méret a lényeg. Mérjük az arcunkhoz a kinézett csecsebecsét, és legyen erőnk vissza tenni a polcra, ha túl hosszú!
Színben szintén ez a típus a leg kegyeltebb. Bármi jól állhat nekik, ami megy a szemük színéhez, vagy a ruhához.

Hogyan válasszunk fülbevalót hosszúkás fejformához?

Hosszúkás fejforma (Példa: Sarah Jessica Parker)
A jellemzők: vékony arc, magas homlok. Hosszúkás orr, és hegyes áll. Az a fülbevaló áll neked igazán jól, amelyik az arc alsó részét szélesíti, és a fejhez simul. Lelógós típusok, amiknek a vége erőteljesebb. (pl: könnycsepp) Semmiképpen nem javasolt a hosszú egyenes fülbevaló választása, az még jobban nyújtja az arcot.

Milyen fülbevalót válasszunk egy Szív alakú fejformához?

Szív alakú arc homlok része szélesebb,az álla pedig csúcsos. Sokan háromszögformának ismerik.
(Példa: Rihanna)
Alján szélesedő fülbevalóforma ajánlott nekik, hasonlóan a hosszú arcformához.
Színben szintén könnyű dolguk van, csak a sminkhez kell igazítani a fülbevaló színét.

Milyen fülbevalót válasszon a gyémánt alakú fejformához?

A gyémánt alakú arc a leg ritkább. Ennek a típusnak az arc csontja szélesebb, mint a homloka, és az álla.
(példa Eva Mendes )
A hosszú, vékony formák illenek hozzá, vékony lánc, hullámos alakzatok. A karika nekik kifejezetten előnytelen

Milyen fülbevalót válasszunk egy Szögletes alakú fejformához?

A szögletes alak sokban hasonlít a gyémánt alakhoz, a nagy eltérés, az áll formájában van. A szögletes alakú fejformával bírók álla is karakteres.
Ezért nekik a cél a fülbevalóval is az arc alak lágyítása. Kerekded, lágy vonalak-és lágy formák az előnyösek.
Ellen javallt minden, ami hangsúlyos. Nagy karika stb
Színben a szemük színe a leg meghatározóbb, így ahhoz kell illeszteni a fülbevaló színét. Ezzel is lágyítva, a kemény fejformát.
(Példa: Paris Hilton)

A jó fülbevaló választás titka, hogyan válasszunk fülbevalót?

Így példákkal bemutatva könnyebb a választás, ha bizonytalanság csak nőtt, előnyösebb egy két alkalommal szakember segítségét kérni.
Semmi sem kellemetlenebb annál, amikor nem a szemünkbe néznek, hanem a fülbevalónkat bámulják.
A fülbevaló választás sok mindent eldönt. Felépít és romokba zúzhat.

Reméljük ezekkel a tanácsokkal már sokkal könnyebb lesz a megfelelő fülbevalót kiválasztani az Ekszerwebshop.hu ékszer webáruház fülbevaló kínálatából! Válogass kedvedre!

5 fiatalos, vidám fülbevaló

 

 

A szürke hétköznapokban szükség van a fiatalos és vidám ékszerekre, amik egy kis plusz energiával és jókedvvel töltenek fel. Ezért most összegyűjtöttem 5 fiatalos, vidám fülbevalót, ami közül biztosan Te is találni fogsz a stílusodhoz, ízlésedhez valót!

1, Rózsaszín ezüst fülbevaló

A rózsaszín és az ezüst együtt elegáns de mégis vidám hatást kelt. Fiataloknak egy különleges alkalomra kitűnő választás. Lehet esküvő, színház, üzleti vacsora vagy bármilyen különleges alkalom, ahova nem hétköznapi módon kell felöltözni. Ehhez a ruhához pedig egy ilyen rózsaszín ezüst fülbevaló illik. Ragyogó fénye mindenkinek tetszeni fog.

1-5-karatos-ezust-fulbevalo-eltavolithato-kerettel-es-szintetikus-gyemant-kristallyal-925-ezust-ekszer

2, Piros pont fülbevaló Swarovski kristályos fülbevaló

Ez a piros pont fülbevaló vidám hatású és bármilyen stílushoz jól mehet. A hétköznapokon vagy akár különlegesebb alkalmakkor is lehet viselni a megfelelő színű ruhákkal. A pont fülbevalók azoknak kiváló választás, akik nem akarnak nagy feltűnést, kerülik a hivalkodást, de mégis szeretnének egy nőies ragyogó fülbevalót.

925-ezust-fulbevalo-ekszer-swarovskir-kristallyal-light-siam

3, Zöld virág formájú ezüst fülbevaló

Ha a virágokat szereted, akkor ez a zöld virág formájú ezüst fülbevaló biztosan tetszeni fog! A hétköznapokban nincs is vidámabb ékszer egy virág formájú darabnál. Megbontja a hétköznapok megszokott, unalmas formáit és egy kis szeretet visz bele. A virág forma barátságosságot, közvetlenséget sugall. Ehhez már csak egy virág mintás ruha kell és kész a természet közeli kompozíció

925-ezust-nagy-viragos-fulbevalo-swarovskir-kristallyal-peridot

4, Több színű Swarovski kristályos fülbevaló

A szivárvány minden színében pompázhatsz és minden tekintetet magadra irányíthatsz ezzel a többszínű Swarovski kristályos fülbevalóval! Aki szereti a színeket ötvözni és többet is egyszerre hordani, annak biztosan tetszeni fog! Igazi tavaszi, nyári vidám színösszeállítás, ami bármikor mosolyt csal az arcodra. Színes egyéniségeknek mindenképp ajánlott!

5, Arany és ezüst színű nemesacél fülbevaló cirkónia kristállyal

arany-es-ezust-szinu-nemesacel-fulbevalo-ekszer-cirkonia-kristallyal

Ez a nemesacél fülbevaló biztosan hű társad lesz tartós anyagának köszönhetően. A nemesacél népszerű ékszer alapanyag, hiszen rendkívül erős, nem színeződik el könnyen és nem okoz allergiás reakciókat. Tehát akinek érzékeny bőre van, nyugodtan hordhatja. Arany és ezüst színe feltűnő és a cirkónia kristállyal együtt fiatalos és kedves hatást kelt.
Természetesen lehetőség van csak ezüt vagy csak arany fülbevalót választani egy-egy cirkónia kristállyal.

Ezek a fülbevalók csak néhány példa volt abból az óriási választékból, ami az Ekszerwebshop.hu ékszer webáruházban vár Rád! Válogass kedvedre fülbevaló kínálatukból és találd meg a legszebb fülbevalókat minden alkalomhoz és hangulathoz!

Ételkiszállítás elérhető áron? Válaszd a Trófeát!

Ételkiszállítás esetén nem kérdés Trófeaonline.com

ételkiszállítás
ételkiszállítás

Sokan kifejezetten azért döntenek az otthoni főzés mellett, mert túl drágának találják az ételkiszállítás kínálta lehetőségeket. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy korántsem mindegy, honnan történik a rendelés. A Trófea éttermek a fővárosban minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvendenek, és ez akkor sincs másként, ha a cél az ételkiszállítás. S hogy miért választják ma már sokan ezt a megoldást akár az otthoni, akár a munkahelyi ebéd biztosítására? Rohanó mindennapjainkban gyakran nincsen idő arra, hogy órákon át álljunk a konyhában, nap mint nap bevásároljuk az alapanyagokat. Az étel kiszállítás lehetővé teszi, hogy olyan dolgokra fordíts időt, amelyek fontosak számodra, és a család napi étkeztetése ne legyen egy folyamatos harc az idővel. A Trófea éttermeiben profik gondoskodnak arról, hogy a változatos menük között mindenki megtalálhassa az igényeinek és étkezési szokásainak megfelelő fogásokat. Mindegy, hogy diétásan szeretnél étkezni, laktóz érzékeny vagy, esetleg az állati eredetű alapanyagokat kerülöd, az étel házhoz szállítása kényelmes és gyors módja annak, hogy finom fogásokhoz juthass. Ismerd meg a Trófea ételkiszállítás előnyeit!

Ebédrendelés, amivel időt takaríthatsz meg

Ebédrendelés Budapesten – Délibusz

"<yoastmark

Hogyan oldod meg a mindennapokban az étkezéseket? Azok közé tartozol, akik a hideg szendvicsekkel a táskában indulnak dolgozni? Tudtad, hogy a rendszeres, egészséges étkezés nagymértékben befolyásolja az egészségi állapotot? Sokan vannak, akiknek nincsen idejük, energiájuk arra, hogy órákat főzzenek, de mégis szeretnének tenni saját energikusságuk érdekében. Ilyenkor kerül képbe az ebédrendelés lehetősége, amely ma már minden nagyvárosban elérhető. Budapesten különösen sok szolgáltató ajánlataival találkozni. De mégis mi alapján válasszunk közülük? Legyen elsődleges az ár? Vagy inkább tegyük le a voksot olyan cég mellett, amely kiemelt figyelmet fordít az alapanyagok körültekintő megválasztására? Az ebédrendelés a Délibusznál megfizethető áron lehetséges, és a minőségi ételekről sem kell lemondani ennek érdekében. Ismerd meg a népszerű szolgáltatót, ahol többféle fizetési lehetőség közül is választhatsz! Akár a hétvégi menüt is beszerezheted előre, így tényleg tudsz az olyan dolgokra időt fordítani, amelyek igazán fontosak életedben. A Délibusz ételrendelés során akár fitness menük közül is választhatsz, ezzel a kívánt súly elérését megcélozva.

Készen is lehet gamer PC-t találni

kesz-maximus-gamer-pc-pc-box
gamer PC

Gépet építeni nem olyan egyszerű, mint ahogy az a videókon látszik. Fogalmad sincs, hogyan kezdj neki egy gamer PC összerakásának? Kész összeállítások is léteznek, ha nem szeretnél darabonként bajlódni vele. Gyakorlat teszi a mestert, ezért ha mindenképp szeretnénk megtanulni, hogy miként kell összedobni saját kezűleg egy gépet, akkor érdemes előbb egy használt, régi darabon kísérletezni. A mai gépeknek is nagyjából ugyanaz a felépítése, de nyilván senki nem akar tönkre tenni egy 200.000 forintos videokártyát egyetlen rossz mozdulattal. De, ha nincs kedvünk ilyesmivel babrálni, mivel ez aztán egy tényleg időigényes folyamat, akkor vegyünk egy kész gépet, amit csak be kell kapcsolni és már mehet is a játék. Ezek között is vannak egészen jók, sőt így még spórolhatunk is valamennyit, mert kevesebbe kerülnek, mintha egyenként szereznénk be hozzá az alkatrészeket. A konzolokszervize.hu egész sok kész géppel bővítette a kínálatot, amiből akad bőven olyan, ami alkalmas a keményebb játékok futtatására is. A gépépítés egy külön tudományágnak számít, mert annyiféle alkatrész és kiegészítő kapható hozzá, hogy alig lehet követni ezt a széles kínálatot. Bár az igazi gamerek a gépépítés mellett teszik le a szavazatukat, egy casual játékosnak ilyesmire nem feltétlenül van szüksége. Sőt, az asztali gép mellett a kompaktabb kialakítású gamer laptop is jó választás lehet. Akárhová magunkkal vihetjük, csatlakoztathatjuk 4K tévéhez és már nem kell kompromisszumokat kötnünk, hiszen akad bőven olyan modell, ami felveszi a versenyt a legbrutálisabb asztali PC konfigurációval is. Úgyhogy, aki nem szeretne építgetni, annak is bőven van miből válogatnia, hogyha időt és némi pénzt szeretne megtakarítani. Bár ezek a laptopok valamivel magasabb árfekvésűek a technológiai újítások miatt, hiszen meg kellett oldani a hőelvezetés örökös problémáját, ami mindig gondot okozott a nagyteljesítményű laptopok esetében. Szinte bármilyen igénnyel fordulhatunk a Konzolok Szervizéhez, mert mindennek megpróbálnak a legjobb tudások szerint eleget tenni.

Utálod, ha fotóznak? Így éld túl a saját esküvői fotózásodat!

Esküvői fotózás tippek Bese Zotán esküvői fotós tollából

Esküvői fotózás
Esküvői fotózás

Habár az esküvőjén mindenki a legjobb formáját szereti hozni, és ki-ki a maga stílusához mérten igyekszik is mindent megtenni annak érdekében, hogy jól öltözött, szép és csinos legyen, mégis sokan viseltetnek némi ellenérzéssel az esküvői fotózáson történő pózolással, illetve magával a fotózással kapcsolatban. Ellentmondásos dolognak tűnhet ez egy olyan világban, ahol a fiatalok naponta órákat töltenek azzal, hogy a közösségi oldalakra töltögessenek fel fényképeket magukról különböző, előnyösnek vélt pózokban, majd pedig értékelik kortársaik képeit.

Az esküvői fotózás azonban mégis más. Ebben az esetben sokan vannak, akik alapvetően nem szeretik, ha fotózzák őket. Hiszen az esküvői fotózáson tulajdonképpen az történik, hogy egy intim érzelmet, az egymás iránt érzett szerelmeteket és vonzódásotokat osztjátok meg, nem csak egymással, hanem a nyilvánossággal is. Az esküvői fotózáson ráadásul „kiöltözve” vagytok jelen olyan képeken, amelyeket nyilvánvalóan nem csak a haverjaitok fognak látni a neten. Az esküvői fotóitokat ugyanis az összes rokonotok, ismerősötök és családtagotok fogja, bizonyára hosszasan és minden részletet alaposan kommentálva értékelni. Mi több, egy idő után ti fogjátok az esküvői fotózáson készült fényképeket előszeretettel mutogatni az új ismerősöknek, barátoknak, szomszédoknak, kollégáknak, na és persze talán nem is olyan sokára a gyermekeiteknek, majd az unokáitoknak.

Mindenképpen érdemes tehát legyűrni a kezdeti zavartságot az esküvői fotózással kapcsolatban. Ha egy profi és tapasztalt esküvői fotóst választotok, olyat, aki akár már több száz esküvőn készített professzionális fényképeket, akkor ő már rutinosan kezeli ezt a helyzetet és ismeri azokat a trükköket, amelyekkel elősegíti számotokra az ehhez szükséges feloldódást. Egy profi fotós mellett nem kell feszengenetek, és felszabadultan, őszintén tudtok mosolyogni, ezzel is kimutatva örömötöket a világnak. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy életetek egyik legjobb fotósorozata fog majd rólatok készülni az esküvői fotózás keretében, amellyel ti is elbüszkélkedhettek majd minden rokonotoknak, barátotoknak és ismerősötöknek.

A tökéletes esküvőről csak tökéletes képek készülhetnek – vagy mégsem?

Esküvői fotós Bese Zoltán – FotoBese.com

Esküvői fotós
Esküvői fotós

Sokan úgy gondolják: tökéletes esküvőn csakis tökéletes fotók készülhetnek. Pedig ehhez szükséges a profi esküvői fotós szakértelme és rutinja is, illetve nekünk is célszerű segíteni őt ebben.

Sajnos azonban problémák minden esküvőn adódhatnak. Minden násznépben lehet például egy vendég, akinek végig begyűrődött a ruhája, de jó esetben csak az egyik oldalon. Esetleg kigombolódhatott egy gomb az ingén, egy-egy kellemetlen területet kivillantva. Vagy adódhat esetleg olyan rokon, aki a kelleténél jobban felöntött esetleg a garatra.

Egy profi esküvői fotós azonban a rutinjából adódóan meg tudja azt oldani, hogy mindig minden a leginkább előnyösen látszódjon, és minél inkább közelebb álljon az eredmény a tökéletességhez.

Hiszen nem szégyen és nem titok: a profi fotós a mi emberünk, értünk dolgozik.
A fotózás a hivatása: a jól sikerült fotók neki éppen olyan fontosak, mint nekünk a jól sikerült esküvő. Akármilyenek is az adottságaink, a profi fotós által készített esküvői fotók láttán csakis az örömtől, és a meghatottságtól könnyezhetünk.

A fotós jó tanácsa, hogy igyekezzünk minél természetesebben viselkedni, mosolyogjunk tiszta szívünkből, és adjuk önmagunkat: ne feszengjünk, ne pózoljunk, ő majd mindent megmutat! Nekünk az a dolgunk, hogy örüljünk az esküvőnknek és jól érezzük magunkat a fotózáson is.
A profi
esküvői fotós pedig megoldja, hogy mindenki a lehető legelőnyösebb szögből, a legjobb fényviszonyok mellett, a lehető legcsinosabbnak látszódjon.

A profi esküvői fotós tehát nem varázsló: csodát nem tud tenni. Azt azonban garantálja, hogy ha a csoda megtörténik, akkor az meg lesz örökítve. A legelőnyösebb módon.

Ha kíváncsi vagy további tippekre és ötletekre egy profi fotóstól arra vonatkozólag, hogy biztosan nagyszerűen sikerüljön az esküvőd, és vele együtt az esküvői fotóid is, akkor ne késlekedj, látogasd meg a honlapját.